A végső dolgok
Hisszük, hogy az ember létezése a fizikai halállal nem ér véget, csak földi testünk fejezi be működését. 1 Bibliai látásunk szerint a halál után a megváltottak élvezik Isten közelségét, a bűnösök tőle elszakadva szenvednek. Ez az állapot (melyről a Szentírás nem ad teljes képet) az eljövendő ítéletkor éri el teljességét. 2
Hisszük, hogy Jézus Krisztus ismét eljön erre a világra teljes hatalmával és dicsőségével. 3 Bibliai látásunk szerint először csak a hívők találkoznak vele: a meghaltak feltámadnak, az élők megdicsőült testet öltenek és együtt elragadtatunk Urunk elé. 4 Ez idő alatt zajlik a gonoszság beteljesedése, az Antikrisztus uralma a földön, aminek Jézus Krisztus mindenki által látható eljövetele és győzelme vet véget. 5 Megítéli az akkor élő népeket és megvalósítja földi uralmát, amelyet a Sátán által fellázított emberek végső lázadása zár le. 6 A végső lázadást a végső ítélet követi.
Hisszük, hogy a végső ítéletkor a Sátán, a lázadó angyalok és az Istent elutasító emberek örök kárhozatra kerülnek. 7 A megváltottak örök dicsőségben, Isten közelségében élnek az újjáteremtett világon. Megdicsőült testükön nem fog többé a fájdalom, a betegség, a romlás és a halál. Nem lesz több bűn, szenvedés és szomorúság, Isten lesz minden mindenekben. 8 |
IGEHELYEK |
| 1 |
Jób 19:25-27; Préd 12:7; Jn 11:25,26; 1Kor 15:16-20 |
| 2 |
Lk 16:22,23; 23:42,43; ApCs 7:56,59; Róm 14:8; Fil 1:21,23; Zsid 9:27 |
| 3 |
Zsolt 127:3; Péld 22:6; Jer 29:6; Ef 6:4; 2Móz 20:13; Zsolt 139:13-16 |
| 4 |
Mt 24:36-42; 1Kor 15:22,23,51,52; 1Thess 4:15-17; 5:1-5 |
| 5 |
Dán 7:7,25-27; 2Thess 2:2-4,7-10; Jel 13:1,4,5,8,11, 15-17; 19:11,19-21 |
| 6 |
Ézs 2:2-4; Zak 14:9,11,16; Mt 19:28; 24:30,31; 25:31,32,46; Róm 11:25,26; Jel 20:1-4,7-10 |
| 7 |
Dán 12:2,3; Jn 5:28,29 |
| 8 |
Ézs 65:17,18; Róm 8:19,21; 1Kor 15:24-28,53,54; 2Pt 3:13; Jel 21:1-5 |
|
|
|