A Szent Szellem munkája
Hisszük hogy a Szent Szellem örökkévaló Isteni személy. Részt vett a teremtésben. 1 Ő kente fel Isten szolgáit az Ószövetségben. 2 Ő hatalmazta fel Jézust szolgálatainak ellátására, jelen volt kereszthalálának áldozatában és feltámadásában. 3 Jézus Krisztus mennybemenetele után pünkösdkor - ahogy megígérte - elküldte Szellemét. 4
A Szent Szellem győzi meg az embereket - a hívók bizonyságételét is felhasználva - hogy bűnösök, akik csak Jézus Krisztus által válhatnak igazzá, és menekülhetnek meg a kárhoztató ítélettől. A Szent Szellem szüli újjá a megtérőket, kijelenti számukra és rajtuk keresztül Jézus Krisztust és Isten igazságait. 5 A hívőket pártfogója, tanítja, vezeti, inti, vigasztalja, kiábrázolja bennük Jéna Krisztus jellemét ("gyümölcs") 6 , felhatalmazza őket szolgálatra, az evangélium hirdetésére, elpecsételi őket a teljes megváltás napjára, reménységet és üdvbizonyosságot ad. 7 Általa tudjuk imádni az Atyát, és lehetünk személyes közösségben Vele. 8
Hisszük, hogy minden újjászületett hívőben a Szent Szellem benne lakik. 9 Bibliai látásunk szerien szükség van ezenkívül arra, hogy a hívó betöltekezzen Szent Szellemmel, részesüljön a Szent Szellem természetfölötti erejében és ajándékaiban (nyelvekenszólás, prófétálás, hit, gyógyítások ajándékai, stb...). 10 Hisszük, hogy a Szent Szellem elhívása és felhatalmazása (kenete) által lesz bármely keresztyén szolgalat áldott és gyümölcsöző. Nem csak egyetlen élményre, hanem folyamatosa betöltött állapotra van szükségünk. 11
Hisszük, hogy a Szent Szellem munkája csakis engedelmes, nyitott, tisztaságra törekvő emberi szívben lehet eredményes. 12 A hivő test szerinti megnyilvánulásai beszennyezhetik azt is, amit Isten Szelleme végez rajta karasztal. A Szent Szellem ereje megnyilvánulhat látványos módon is, de nem a külső megnyilvánulásokat és élményeket kell követnünk, hanem Isten személyét, vezetését, akaratát, megszentelő munkáját. 13
Hisszük, hogy a Szentírás kinyilatkoztatása teljes és lezárult. A Szent Szellem ma is küldhet üzenetet, de az nem módosíthatja, és nem egészítheti ki a Szentírást, csak alkalmazza annak üzenetét. 14
|
IGEHELYEK |
| 1 |
1Móz 1:2; Zsolt 139:7,8; ApCs 5:3,4; Róm 8:27; 1Kor 2:10 |
| 2 |
2Móz 31:3; Józs 63:11; 1Sám 16:13; 2Pt 1:20,21 |
| 3 |
Ézs 61:1; Mt 3:16; 12:28; Lk 1:35; 4:14,18,19; Róm 8:11; Zsid 9:14 |
| 4 |
Jn14:16; 16:7; ApCs 1:8; 2:16-18,23 |
| 5 |
Jn 3:5; 16:7-11; Róm 1:3,4 1Kor 2:10-14; 1Jn 4:13 |
| 6 |
Jn 14:26; 15:26; 16:13;Róm 8:9,16; Ef 3:16; Gal 5:22; Jel 2:7 |
| 7 |
Róm 5:5; ApCs 1:8; 13:2; 1Kor 12:4; 2Kor 1:21,22; Ef 1:13,14 |
| 8 |
Jn 4:24; Róm 8:15,26,27; 1Kor 12:3; Gal 4:6 |
| 9 |
ApCs 2:38; Róm 8:9; 1Kor 3:16; 12:13 |
| 10 |
Mt 3:11, Lk 11:13; ApCs 6:3; 8:14-17; 19:2 |
| 11 |
ApCs 4:8,31; 6:8; 13:2; Ef 4:11-13,18; 1Jn 2:20,27; 1Pt 4:11 |
| 12 |
Jn 14:22; ApCs 19:10; Róm 8:14; |
| 13 |
Préd 9:21; Mt 7:22,23; ApCs 5:3; 1Thess 5:19 |
| 14 |
1Kor 14:29; Gal 1:6-8; 2Pt 1:20,21; Jel 22:18,1 |
|
|
|