"Aki hozzám jön semmiképpen ki nem vetem."  
  |    FŐOLDAL     |     HITVALLÁS    |     KAPCSOLAT     |

 

Linkek

Történetünk

A Magyarországi Szabadkeresztyen Gyülekezet gyökerei az 1920-as évekig vezethetők vissza. Ez időtájt a Debrecen környéki falvakban Sándor János missziós munkáját komoly szellemi ébredés követte. A II. világháború idején Budapesten önálló közösség jött létre, amit hivatalosan is bejegyeztek a szabadegyházak közé. A közösség főleg a Baptista és Református hagyományokra épült. A közösséget karizmatikus ébredés újította meg.

A Hencidai Szabadkeresztyén Gyülekezet 1991. február 19-én született a "Debreceni Szabadkeresztyén Gyülekezet gyermekeként".
Az első keresztyénekhez hasonlóan a község peremén lévő egyszerű házban jövünk össze rendszeresen imádkozni, Igét tanulmányozni, közösséget gyakorolni, kenyeret törni, azaz úrvacsorázni.
1994-ben Szűcs Lajost kenték fel pásztorrá, azóta is végzi a szolgálatot.

Gyülekezetünk célja, hogy megismertessük Isten megbocsátó és mindenkit befogadó szeretetét Jézus Krisztusban, amely megoldást tud nyújtani (bűn, betegség, félelem, halál, magányosság ... stb ellen). Jézust kívánjuk követni, és hitelesen bemutatni.

Gyülekezeti alkalmaink

Kedd 14 óra Bibliaóra
Vasárnap 15 óra Istentisztelet

"Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket" Máté 11:28